A sziluett, más néven árnykép részben szórakozást, részben művészi kísérletet jelentett. A sziluettkészítők elsősorban a polgárságot szolgálták ki. A középosztálybeliek portréja volt, melyet a nyílt utcán és összejöveteleken is árultak.

Étienne de Silhouette (1709-1767), neves gazdasági szakember nevéből származik a fogalom, aki XV. Lajos pénzügyminisztere volt.

A történet úgy kezdődött, hogy a 18. század közepén a pazarló francia államnak vissza kellett volna fognia a kiadásait, illetve új adókat kellett kivetnie költségei fedezéséhez (a franciák ekkor éppen az angolokkal álltak háborúban). Az 1759 tavaszán színre lépő új pénzügyminiszter, de Silhouette fel is vázolta elképzeléseit az általános közteherviselésről és például a luxuscikkek, jóléti kiadások megadóztatásáról (akkoriban az arisztokrácia és az egyház egyáltalán nem adózott Franciaországban), ez azonban természetesen kiverte a biztosítékot – elsősorban a nemességnél. De Silhouette neve épp abban az időben kezdett a garasoskodás szinonimájává válni, amikor divatba jött az árnyképkészítés.

Ennek a legolcsóbb módja az volt, ha az árnyképet egy fekete kartonlapból vágták ki – szemben például azzal, ha elefántcsontra, üvegre vagy gipszfelületre festették fel.

Az árnyékot, a körvonalakat hangsúlyozó művészi portrékra a 19. században kezdték használni a sziluett szót, és ez honosodott meg a fotózás megjelenése után a francia nyelvből továbbterjedve máshol is.

Állítólag annyira fukar volt ez a miniszter, hogy saját családját is így örökíttette meg, sziluettként, szemben a drága festmény portrékkal…de ez lehet, hogy csak szóbeszéd. 🙂